A 2017. júliusára tervezett utazásra sajnos nem volt elég jelentkező, ezért – bízva a nagyobb létszámú jelentkezésben, és a lerövidített programban – ez év április 27. és május 1. közötti időre szerveztük meg az utat. Sajnos várakozásunk nem hozta meg ezt a várt eredményt, ezért, lemondva az utazási iroda nyújtotta kényelemről, autóbuszt bérelve, gyülekezetünknek egy kis csoportja, valamint a marcali gyülekezet lelkipásztora és felesége indult neki a több mint 3000 km megtételének.

Nagyon szép, tartalmas, térképekkel ellátott útikönyvet állítottunk össze, ami nagyban segítette a hosszas szervezés után összeállított program betartását, a látnivalók felkeresését, megismerését.

Első szálláshelyünk Bázelben volt, ahonnan egy fél napra Zürichbe, Zwingli városába utaztunk. A történelmi városrész nagyon szép volt. A szűk, macskaköves, zegzugos utcákból kiérve elérkeztünk úti célunkhoz: megtekintettük a Grossmünstert, Zwingli emlékművét, a Szent Péter evangélikus templomot, aminek a tornyában Európa legnagyobb órája mutatja az időt (átmérője 8,7 méter), az Asszonyok katedrálist, aminek szentélyét és az ólomüveg ablakokat Marc Chagall készítette. Láttuk a patinás városházát, az Operát és a gyönyörű környezetben található Zürich-i tavat, amelyikből kilép a várost átszelő Limmat folyó. A Bahnhofstrasse csillogó-villogó, luxusmárkák üzleteinek kirakatai előtt járva nem kellett a svájci órákat nézegessük ahhoz, hogy tudjuk, lejárt a városnézésre tervezett idő. Zürichből visszautóztunk Bázelbe, ahol a délutánt és az estét a városnézéssel töltöttük. Tudva azt, hogy Kálvin itt írta meg és 1535. augusztus 20-án fejezte be az Institutio Christianae Religionis („A keresztény vallás rendszere”) című művének első megfogalmazását, a Rajna partján sétálva indultunk az óváros felé, ahol már annyira természetes volt az érzés, hogy már szinte fel sem tűnt, hogy minden rendezett, tiszta, nyugodt, csendes, az emberek segítőkészek, udvariasak. A székesegyház épülete és környéke lenyűgöző, megindító. Megemlékeztünk arról, hogy Rotterdami Erasmus és Johannes Oecolampadius végeztek reformátori munkát a városban. Jól elfáradtunk, mire itt is bejártuk az ódon utcákat. Itt is megnéztük a városházát, a pirosra festett, képekkel díszített falait és udvarát, majd megkerestük a 700 éves Spalentor kaputornyot, a régi városfal egy megmaradt darabját.

Másnap Franciaország felé vettük utunkat. Strasbourgba mentünk, ahova Kálvin Bucer meghívására érkezett, ahol a hugenotta menekültekből alakult gyülekezet lelkipásztora lett. Lelkészi szolgálatának második szakaszát töltötte itt Kálvin 1538-1541 között, miután a genfiek, szigorú törvényei miatt elüldözték a városból, de hamar rájöttek, hogy szükségük van Kálvin jelenlétére, munkájára. Az idő rövidsége miatt csak az autóból tudtuk megnézni az UNESCO Világörökség listáján szereplő, az Ill-szigeten elterülő történelmi belváros egy részét: a Vauban gátat, a Szent Tamás templomot, melynek orgonáján Mozart és Albert Schweitzer is játszott, a szűk utcákat. Fő célunk a Notre-Dame katedrális megtekintése volt, de mivel éppen misét tartottak, csak a székesegyház végében tudtunk megállni egy rövid időre. Egy rövid, templom környéki sétára volt még időnk, aztán indultunk is programunk előírása szerint tovább. Svájcba visszatérve a hangulatos fővárosban, Bernben álltunk meg. Az Aare folyó zöld vizével körülvett városrész is az UNESCO világörökség része. Közülünk a szerencsésebbek meglátták a folyó partján levő Medveveremben a – legenda szerint – a város névadó állatát. Nem volt sok időnk az óváros bejárására, de egy tempós séta alatt megnézhettük a székesegyházat, a felújítás alatt álló óratornyot, a zászlókkal, szobrokkal, kutakkal díszített utcákat, az Einstein házat, a városházát. Egy újabb fárasztó, de élménydús nap után értünk második szálláshelyünkre, Genfbe.

Programunkat úgy terveztük meg, hogy Genf megismerésére szántuk a legtöbb időt. Szükség is volt az egész napra, hogy kényelmesen megtaláljunk és alaposan megnézzünk mindent, amit a városba érkezőnek illik és érdemes. A Genfi-tó a Jet d’Eau szökőkúttal meghatározó látványt nyújt a városnak. Az Angol kert bejárata mellett a virágóra, a Mont-Blanc híd, a Sissi emlékmű, a Liszt Ferenc tér, a genfi hóhér háza, a város szülöttének, Jean-Jacques Rousseaunak a szobra, a Kálvin által alapított Akadémia, mind-mind szép látnivaló, de minket leginkább a Szent Péter Katedrális és a Reformáció Emlékmű vonzott.

Megható és lélekemelő volt megállni és imádságban elcsendesedni abban a templomban, ahol Kálvin prédikált, és megértettük, mi is átéltük Illyés Gyula érzését, amikor elsétáltunk a reformátorok fala előtt.

A közös vacsora alatti beszélgetés során mindannyian elmondtuk, hogy milyen hamar elröppent ez a néhány nap, jó lenne, ha tudnánk még itt időt tölteni, de legyen mindezért Istené a hála és a köszönet, amiért ezzel a kirándulással megajándékozott mindannyiunkat.

Hazafelé az úton sokáig nagy volt a csend. Nem csak a fáradtság miatt, ami álomba szenderítette az utazást élvezőket, hanem azért is, mert fizikailag ugyan távolodtunk Kálvin svájci és franciaországi „nyomaitól”, de lélekben még nagyon elevenen kötődtünk ahhoz, amit láttunk, amit átéltünk.

Nem mondtuk ki, de mindannyian azt tettük, mint a hazai reformátor ősök: magunkba szívtuk és hazahoztuk mindazt a szépet és értéket, amit itthon, a mieink között szeretnénk terjeszteni, továbbadni.

Uszkay Huba

lelkipásztor