A kirándulás célja az volt, hogy felkeressük azokat a vidékeket, nevezetességeket, szellemi és épített örökségeket, ami elsősorban a Rákóczi családhoz kötődik, és azon túl keresztyénségünkhöz, református egyházunkhoz, nemzetünkhöz. Ezt a többrétű „feltöltekezési” szándékunkat elősegítette az EMMI azzal a 350.000 Ft összegű támogatással, melyet a Ladi Református Egyházközség nyert el az EGYH-KCP-19-0133 azonosítószámú pályázatával. Annak a kis csapatnak, amelyikkel elindultunk erre a tartalmas programú útra, az is megerősítést jelentett, hogy többször is találkoztunk „földiekkel”, a balatonszabadi gyülekezet tagjaival, akik hasonló szándékkal látogattak el a Rákócziak földjére. Feltöltekezésünket augusztus 16-20. közötti időre terveztük.

A somogyi dombok közül elindulva utunkat már az első nap a „magasságokba” irányítottuk. Első megállónkat hazánk legmagasabb pontjára, a Kékestetőre tettük. Innen érkeztünk Egerbe, ahol a déli órában tekintettük meg a Szent Mihály- és Szent János-főszékesegyházat a szokásos orgonakoncert ideje alatt. Innen, a Dobó téren áthaladva hangolódtunk a vár megtekintésére, felidézve magunkban az egri csata ismert történetét, a nagyra becsült hősök emlékét. A várban rövid időre csatlakoztunk egy vezetett csoporthoz, akiknek részletes, szemléletes beszámolót tartott a vezető. A magával ragadó, az ostrom részleteit feltáró előadás marasztalt, a rohanó idő siettetett minket. E második tényező volt az erősebb, mert terveink szerint folytatnunk kellett utunkat, hogy időben érkezzünk szálláshelyünkre, Sárospatakra, de tudjuk még meglátogatni egyik jeles történelmi emlékhelyünket, a diósgyőri várat. Nagy élmény volt a gyönyörűen felújított vár termeiben végigsétálni és az egyik tornyába felkapaszkodni.

Második napunk már szorosan II. Rákóczi Ferenc fejedelemhez kötődött. Először szülőfalujába, a Szlovákia területén levő Borsiba mentünk, ahol azzal szembesültünk, hogy a fejedelmet ábrázoló, impozáns mellszobor mögött levő kastély nem látogatható, mert felújítás alatt áll. Innen Kassára mentünk. Városnézésünk során az óvárost és a Rodostói-házat néztük meg. A Szent-Erzsébet dóm altemplomában temették el II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai 1906-ban Rodostóból hazahozott hamvait, de itt van eltemetve fiával, a fejedelemmel együtt Zrínyi Ilona is. A síremlékeken mindig rengeteg, nemzeti színű szalaggal feldíszített koszorú található, bizonyítva, hogy nem merülnek a feledés homályába a magyar szabadságharc hősei. Miután megnéztük a Rákóczi zászlót, elénekeltük a Himnuszt. Torkok elszorultak, könnyek kicsordultak, szívek-lelkek feltöltekeztek. Senki sem akart elindulni. Aztán a helyi idegenvezető kérésére mégiscsak elindult a több, mint 50 fős emlékező és tiszteletet adó sereg, hogy megnézzük a templom falán található festményt, ami II. Rákóczi Ferenc életútját, felemelkedését, uralkodásának dicsőségét, bujdosását és a szabadságharc leverését ábrázolja. A dómtól a történelmi városrész nevezetesebb épületei között a Rodostói-házba sétáltunk. A középkori városfal Hóhér-bástyájához építették Rákóczi fejedelem törökországi házának másolatát, számos eredeti elem felhasználásával. A tárlatvezető lelkes és mély nemzeti öntudattal áthatott módon mutatta be a fejedelem életét, uralkodását, a szabadságharc fontosságát, nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy hogyan élte életét Rodostóban a fejedelem. Megindító volt újratemetésének a körülményeit is megismerni.

Utunk harmadik napjának, vasárnapnak, első célállomása Vizsoly volt. Itt, a „Magyar Betlehemben” akartunk feltöltekezni az Ige ajándékával a nemzeti kincsnek számító templomban. Itt találkoztunk a somogyi ismerősökkel, hallottuk az Igét, láttuk az 1590-ben kinyomtatott eredeti Bibliát, megnéztük a freskókat, a látogatóközpontot. Sok élménnyel indultunk Göncre, hogy lássuk Károli Gáspár, Szenczi Molnár Albert és mások „kitöltekezésének” helyét, aminek köszönhetően – Istenünknek legyen hála – mi sokan, ma is „feltöltekezhetünk”. A reggeli órában rövid időre megálltunk még Monokon, Kossuth Lajos szülőházánál. A délutánt a várlátogatásokkal töltöttük. Először Boldogkőváraljára mentünk, ahol egy ízletes ebéd elfogyasztása után indultunk annak a várnak a „bevételére”, ahol egy ideig élt Balassi Bálint és prédikált a „magyar Luther”-ként emlegetett Dévai Bíró Mátyás is. A várat épp akkor „vettük be”, amikor egy bemutató kezdődött, ami a korabeli lovagok életét, fegyvereit, harcászatát mutatta be. Annyira magával ragadó volt az előadás, hogy sokakkal együtt mi is végignéztük. Időt vesztettünk, de élményt, tudást szereztünk. Kicsit szomorúan kellett elfogadnunk azt a tényt, hogy a sűrűre tervezett program nem valósítható meg maradéktalanul, így bármennyire igyekeztünk is a regéci várhoz, ahol II. Rákóczi Ferenc gyerekkorát töltötte, a zárás közeledte miatt már nem volt időnk a vár megtekintésére. A kilátás itt is, mint mindenhol, kicsit kárpótolt minket.

Negyedik napunk délelőttjét Sárospatak nevezetességeinek a felfedezésére szántuk. Láttuk a Református Kollégiumot, a református templomot, a vártemplomot, de elsősorban a várat akartuk megnézni. Sok idő telt el, amíg végigjártuk a „Rákócziak dicső kora” nevű kiállítást és a Vörös-tornyot. Bepillantást nyertünk a bibliás fejedelem, I. Rákóczi György és felesége, Lorántffy Zsuzsanna életébe, uralkodásába, egyházunkhoz való kötődésükbe. Itt is az idő szorításába kerültünk, ezért nagyon siettünk Szerencsre, ahol már vártak minket, hogy megnézhessük a templomot, ahol 1605. április 17–20. között tartották azt az országgyűlést, amin Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé választották, és ahol el van temetve Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem és a felesége. Miután megnéztük a szerencsi várat a Füzéri várhoz vettük utunkat. Itt is a magasba kellett törnünk, hogy bejussunk abba a várba, melyről nagy valószínűséggel állítható, hogy már a tatárdúlás előtt állt, s amelyben a mohácsi csatát követően, 1526-27 között Perényi Péter, koronaőr őriztette a Magyar Királyi Szent Koronát. A vár most is szép, de a benne zajló felújítás után még szebb képét fogja mutatni az ide érkezőnek.

Utunk utolsó napja augusztus 20-ra, nemzeti ünnepünkre esett. Első megállónk a muhi csata emlékművénél volt. A nemzeti emlékhelynek a gyászos méltóságát az is fokozta, hogy a felkelő nappal szembe nézve láttuk az emlékművet, a kereszteket. A háttérben vakító ragyogás, benne fekete keresztek. A halál, a pusztítás, a vereség, de a felkelő reménység, a megújulás, az új államalapítás. Innen Ónodra mentünk. Röviden megemlékeztünk arról, hogy 1707. május 31. és június 22. között a város közelében tartották meg az ónodi országgyűlést, amelynek során kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. Az ünnepnap további részét Debrecenben töltöttük. Voltak közöttünk olyanok, akik még nem voltak a virágkarneválon, így nekik még inkább felüdítő volt a karneváli forgatag, a virágkocsik, a különböző csoportok ügyessége, egyedisége. Debreceni látogatásunk második, kihagyhatatlan célja a Nagytemplom megtekintése volt. Jó volt megpihenni, elcsendesedni a padokban, kicsit átgondolni, újraélni mindazt, amit megéltünk az elmúlt napokban. Miután Kossuth, „a magyarok Mózesse” (ahogy 1849. január 7-én a városkapu őre nevezte) széke mellett megálltunk, és egy másik szabadságharc emlékét felidéztük, fejet hajtottunk a templom mögötti téren a gályarabok emlékművénél a hős, hitükben megálló prédikátorok emléke előtt. A híres kollégium előtt elsétálva a Déry Múzeumba mentünk, hogy megcsodálhassuk Munkácsy Mihály Krisztus trilógiáját. Újra feltöltekezve vágtunk neki a hazavezető útnak.

Kicsit fáradtan, de örömmel és hálával a szívünkben értünk haza. Sokáig fogjuk még őrizni emlékeinkben a látottakat, a hallottakat. Mindenért Istené legyen a dicsőség!

Uszkay Huba lelkipásztor