Eddigi életem első felét édesapám lelkészi szolgálatának állomásai határozták meg. Bár Érdligeten kereszteltek, gyermeki eszmélésem, és kora ifjúságom Pomázhoz kötődik.1987-től szüleimmel, testvéreimmel a budapesti teológia kollégiumának professzori szolgálati lakásában laktam, ezt követően 1997-től először adminisztratíve, majd 2000-től életvitelszerűen is Kaposváron élek. Ide nősültem, feleségem Baranyó Alíz nyelvtanár. S bár nem vagyok sem tős, sem gyökeres somogyi, eddigi életem során egyhuzamban, leghosszabban itt éltem. Budapesten érettségiztem, majd a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban eltöltött bő öt év szakmai kitérő után, 2000-ben diplomáztam a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A teológián le- illetve megélt tizenhárom év során, mind a dunántúli, mind a dunamelléki egyházkerület lelkészei több generációjának számos tagját ismerhettem meg, kerültem velük jó kapcsolatba, sőt némelyekkel gyermekeinken keresztül komaságba is. Alkalmam volt részt venni több, az akadémia falain belül megrendezett nyilvános egyházi (pl. díszdoktoravatás), egyházjogi (pl. egyházkerületi közgyűlés) vagy épp a rendszerváltás körüli társadalmi rendezvényen is, megtapasztalva azok felemelő pillanatait, illetve árnyoldalait is. Szintén a budapesti időszak alatt résztvevője voltam, a Budapesti Egyetemi Gyülekezet istentiszteleteinek is, mely akkor is, azóta is a mindenkori jövő, református értelmiségének egyik fontos gyűjtőhelye, ismeretségek, barátságok kötésének helyszíne volt. 2001-től vagyok tagja a mezőcsokonyai gyülekezetnek, kilenc éve presbitere. Mezőcsokonyára részben a már fent említett budapesti ismeretségen keresztül (Michna Krisztina volt akkor ott a lelkész) kerültem, részben az akkor négy éves Lili lányomat szerettem volna gyermekistentiszteletre járatni, amire Kaposváron ekkor nem volt lehetőség. S bár a gyerekeim azóta felnőttek és nem indokolná semmi, hogy kaposváriként Mezőcsokonya legyen a gyülekezetem, részben missziói megfontolások is maradásra ösztönöztek. Mezőcsokonya szórvány gyülekezet, hajdan szebb napokat látott hatalmas templommal. Én, aki részese voltam, és családtagjaimon (lelkész nagybátyáim), valamint lelkész keresztkomáimon keresztül beleláttam több nagyobb gyülekezet életébe is, Mezőcsokonyán a szórvány lét minden nyűgét, baját is átélem. Tudom továbbá milyen az, amikor egy gyülekezet intézményt alapít, vagy épp átvesz és azt tart fenn. A felelős egyházi vezetőről alkotott elképzelésem adekvát módon alkalmazkodik szolgálati helye jellegzetességeihez, illetve igényeihez. Ez a Somogyi Református Egyházmegyében a szórvány helyzetű gyülekezetek nagy számára való tekintettel, azok lelki, szellemi és nem utolsósorban anyagi megmaradásának, épülésének elsődleges előmozdítását kell, hogy jelentse. A szórvány lét sajátosságaiból fakad továbbá az is, hogy a kis gyülekezetek lelki vezetői, a lelkészek is olyan támogatást kapjanak az egyházvezetéstől, ami az ő lelki, mentális és egzisztenciális megmaradásukat, épülésüket szolgálja, s ha lehetőség van rá akkor ezt anyagi eszközökkel is támogassa. Meggyőződésem szerint a mindenkori egyházmegyei gondnoknak az esperessel egymást erősítve, konstruktív de határozott módon kell ezeket a ügyeket mind az egyházkerület, mind a zsinat előtt képviselnie. Egyházunk lelki, szellemi és nem utolsó sorban tárgyi örökségének megőrzését illetően konzervatív módon gondolkodom, ami érték azt védjük meg, de csak ami érték. Ez semmiképpen nem jelentheti azt, hogy pusztán érzelmi alapon hozzunk olyan irracionális döntéseket, ami egy hamis nosztalgiázáson alapulva túlzott terhet ró egy összezsugorodott közösségre, illetve pazarló módon bánik olyan anyagi forrásokkal, ami egy másik helyen, egy másik gyülekezetben a jövőt építhetné. Ha bontani kell, akkor bontsunk, ha átépíteni, mert ez szolgálja egy közösség fennmaradását, akkor építsünk át, s ha emberi számítás szerint más megoldás nincs, akkor gyűjtsük össze értékeinket nagy egyházi gyűjteményekbe. Kaposvár, 2020. szeptember 8.